Az elmúlt 24 órában 3093 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a tegnapi jelentős ugrás után nem visszaesés, hanem további emelkedés jött a járványgörbében. A súlyos esetek száma is tovább növekedett, és elhunyt 110 ember, egy hónapja a legtöbb.
Elindult az újraindításról szóló konzultáció - közölte a kormany.hu szerda este. Csak regisztráció után, a megadott email címre küldött megerősítő levélre kattintva lehet kitölteni a kérdőívet. A konzultáció hét kérdésből áll, amit mi most megmutatunk.
A koronavírus-járvány legfrissebb fejleményei és Orbán Viktor kormányfő szavai afelé mutatnak, hogy április elejéig, húsvétig még relatív alacsony lesz a magyar lakosság vakcinákkal való átoltottsága és így a korlátozások nagy részének feloldása még fokozott kockázatokkal járna, amit mindenképpen el szeretne kerülni a kormány. Ezért jelen tudásunk szerint inkább az a valószínű, hogy április közepe körülre juthat oda a kormány, hogy a korlátozások fokozatos feloldását megkezdje, aztán ahogy fut fel az átoltottság, úgy szélesítse ki a lazításokat. Mindez az üzleti-gazdasági tervezés szempontjából azt is jelenti, hogy a második negyedév jelentős részében még megmaradnak a korlátozások, azaz nem tud még akadályok nélkül működni például az idegenforgalom, vagy a vendéglátás; az pedig részben a most induló online konzultáció alapján dől el, hogy a már beoltottak kapnak-e „újranyitási” kedvezményeket.
Orbán Viktor mai parlamenti évadnyitó beszédében utalást tett a magyar gazdaság múlt évi teljesítményére. Az adat hivatalosan csak holnap jelenik meg, de a miniszterelnök elszólása lehetőséget ad, hogy hozzávetőleg megbecsülhessük, hogyan alakulhatott a koronavírus második hulláma miatt lezárással terhelt utolsó negyedév GDP-adata.
„A magyar gazdaság újraindításáról” címmel szólalt fel hétfőn a parlamentben napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ezzel helyettesítette szokásos évértékelőjét is, igyekezett hűteni az újranyitással kapcsolatos várakozásokat.
Orbán Viktor levélben gratulált Mario Draghinak az Olasz Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezéséhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány 1048/2021-es határozata a Vidékfejlesztési Kormánybizottságról. A bizottság tagja lesz többek között Orbán Viktor, Nagy István, Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János is.
Márciustól ingyenes védettségi igazolványt küld a kormányhivatal azoknak, akik az egészségügyi rendszer adatai szerint átestek a koronavíruson vagy beoltatták magukat. A gyógyulástól hat hónapig, oltás esetén határidő nélkül lesz érvényes ez. Akikről nincs ilyen adat, de teszttel igazolják, hogy szervezetükben a koronavírussal szembeni ellenanyag van, költségtérítéssel négy hónapra érvényes igazolást igényelhetnek. A már átesettek és oltottak március 15-éig, mások a védettség elnyerését vagy bizonyítását követő 8 napon belül kaphatják meg a védettségi igazolványt. Egyelőre nem döntött a kormány arról, milyen többletjogokkal fog járni a plasztikkártya, illetve a hozzá kapcsolódó applikáció használata.
Orbán Viktor ma reggel közölte a Kossuth Rádióban a magyar koronavírus-fertőzésszámokat: 1860 fertőzöttet azonosítottak tegnapról mára és 99 honfitársunkat vesztettük el.
Miután kedden elfogadta az Európai Parlament plenáris ülése, csütörtökön délután az Európai Tanács is jóváhagyta a végleges formáját az uniós helyreállítási alap legnagyobb programjának, és ezzel uniós oldalról megnyílt az út a pénzek nyári első kifizetése előtt. Mivel a végső tárgyalások során 10%-ról 13%-ra sikerült feltornászni az idei évben esedékes első előleg kiutalásának mértékét, így ez a magyar reform- és beruházási programból kiindulva mintegy 750 milliárd forint lesz, amit várhatóan júliusban utal majd át az Európai Bizottság. A minap vázolt több lépcsős magyar gazdaság újraindítási terv nyári fázisának bizonyára ez lesz az egyik fő finanszírozási csatornája, a gyakorlatban pedig majd nagy egyetemfejlesztési, illetve energiagazdálkodási és digitalizációs programok elindulásáról fogunk hallani.
Ősszel jöhet a következő oltási kampány, amikor a már egyszer beoltottak is újra oltást kaphatnak - lengette be Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában.
1 860 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 383 735 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 543 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 289 520 fő, az aktív fertőzöttek száma 80 672 főre csökkent. 3828 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 310 448 fő kapott oltást, közülük 120 649 fő már a második oltását is megkapta - írja a koronavírus.gov.hu kormányzati oldal.
Péntek reggel a Kossuth Rádió műsorában élőben szólalt meg Orbán Viktor miniszterelnök, aki elmondta, hogy bár feltehetően a brit vírusmutáció miatt romlik itthon is a járványhelyzet, de nincs szükség újabb szigorításokra, azt személyesen kifejezetten ellenzi. Elárulta a friss járványügyi számokat is és azt is, hogy húsvétig, illetve júniusig mennyi beoltottal számol jelenleg a kormány. Az online konzultáció 5-6 kérdéssel a jövő héten indul, ennek eredménye is befolyásolja majd a nyitási menetrendet és az oltásigazoláshoz kapcsolódó jogosultságokat. Az alábbi hírfolyamunkban a legfontosabb üzeneteket foglaltuk össze.
Orbán Viktor miniszterelnök február 17-én a lengyelországi Krakkóba utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
A 10 millió forintos mikrohitel-program 10-15 ezer kisvállalkozásnak nyújthat segítséget - mondta Nagy Márton a Figyelőnek adott interjújában. A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója elmondta, hogy a gyors növekedés kulcsa a beruházási ráta magasan tartása, amihez a 40%-kal emelkedő uniós források mellett a belső forrásokra is szükség van. Nagy szerint a következő 10 évben dől el, hogy csatlakozni tudunk-e a fejlett országok csoportjához.
A diplomáciában ritkán látott húzással hat uniós tagállam szándékosan csak miniszteri, vagy miniszterelnök-helyettesi szinten képviseltette magát a keddi 17+1 csúcstalálkozón, amelyet a kínai elnök hívott össze, így ez nagy meglepés volt az ázsiai óriásgazdaság számára, és erős jelzést kapott arra, hogy ki hogyan gondolkodik az új amerikai vezetés mellett a kínai mosolyoffenzíváról a kelet-közép-európai térségben. Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviselte és a magyar kormányzati helyett kínai sajtójelentésekből derült ki, hogy miket is ígért Hszi Csin-Ping többek között Magyarországnak a következő évekre. Agrárterületen például kifejezetten nagy lehetőségeket. Ezek rögtön más perspektívába helyezik két minapi radikális magyar kormánydöntés hátterét és erősítik a megalapozottságukat.
Rendelkezésre állhat a kormány számára költségvetési mozgástér az idei év során, és ezt várhatóan folyamatosan ki is fogja használni - vetíti előre friss kommentárjában Virovácz Péter, az ING Bank senior közgazdásza. Az ok egyszerű: a gazdaság támogatása előnyösebb a parlamenti választás előtt álló kormánypártok számára a szavazatok szempontjából, mint a vártnál alacsonyabb deficit.
A múlt hét végén a kormány bejelentette határozottnak tűnő, két szakaszos újranyitási tervét, pénteken azonban Orbán Viktor és Gulyás Gergely is kibiggyesztett a tervre egy kérdőjelet. A miniszterelnök pénteken a járványhelyzet romlásáról számolt be, Gulyás Gergely pedig kijelentette, a harmadik járványhullám veszélye közvetlen, az oltóanyagok hatékonyak, de a terjedése gyorsabb a mutánsnak. Kedden Müller Cecília országos tisztifőorvos elárulta: a brit mutánst 24 esetben már Magyarországon is kimutatták. Megnéztük, mennyire veszélyes a szóban forgó brit „szupervírus”, hogyan alakulhatott ki, hogyan terjedt szét a világban és keresztbe tehet-e a magyar újranyitási tervnek.